A programozó

, Nincs kategória

A gépem előtt ültem, készültem a nagy bemutatóra. Az, hogy sikeres lesz, kétségtelen. Végül is, hány szimuláció hozott létre eddig intelligens életet?

Az egyetemi szuperszámítógép kapacitásának több mint felét lefoglalta. Kész csoda, hogy ennyiből meg tudtam oldani. A bemutató előtti este volt, érdemi munkát már nem végeztem, ezért hagytam a szimulációt futni. Hadd szórakozzanak, gondolkodjanak, érezzenek odabent, amíg én itt kint összerakom a ppt-t. Eléggé belemerülhettem, mert észre sem vettem, amikor valaki belépett a dolgozószobámba. Köhintett egyet, amivel majdnem a frászt hozta rám.

– Bocsánat, nem akartalak megijeszteni.

– Ki maga, és hogy kerül a lakásomba? – Mindig zárva volt a bejárati ajtóm. Talán egy betörő? De akkor miért hívta fel magára a figyelmet?

– Nincs sok idő, ezért nem fogok teketóriázni. A programozó vagyok.

– Én is, de hogy jön ez ide?

– Nem nem. A Programozó. Aki ezt az egészet készítette – A karjaival egy hatalmas kört rajzolt, mintha egyszerre akarna mutatni mindenre.

Várjunk csak. Ha ez igaz, akkor én is pont olyan vagyok, mint amiről a bemutatómat készítem?

– Gondolom ezt bizonyítani is tudja – válaszoltam. Ebben a pillanatban egy cserép petúnia jelent meg az ölemben, ettől kissé hátrahőköltem.

– Eléggé hihetetlen, de legyen. És minek köszönhetem a látogatást, magától az istentől?

– Hagyjuk ezeket a vallásos kifejezéseket, én is csak egy fejlesztő vagyok, ahogy te. Na de térjünk a lényegre, mert kevés az idő. Van egy rossz hírem. Sajnos le kell állítanom a szimulációt.

– Hogy micsoda? – kerekedtek el a szemeim.

– Jól hallottad, pedig nagyon megkedveltelek titeket. Ezért gondoltam, hogy szólok előtte, legyen időtök felkészülni.

Fél percet ültem néma csendben, a fejemben különböző gondolatok cikáztak össze-vissza. Tényleg vége? Ennyi? Jobban belegondolva, egy kicsit antiklimatikus. A sci-fik alapján legalább árvízre, vulkánokra és ufókra számítottam.

– És most mit kellene tennem? Szólnom a miniszterelnöknek? Az ENSZ-nek? Kiröhögnének.

– Küldtem mindenkinek egy előre felvett üzenetet, hogy használjátok ki a maradék időt a legjobban.

– Az pontosan mennyi?

– 3 &@!% – ezt nem értettem pontosan – A szimuláció sebességével leosztva, átszámítva a ti időtökre… nagyjából két óra.

– Hát az nem sok.

– Nem. És főleg emiatt beszélgetek veled, és nem csak az üzenetet hallod. Egy kérésem lenne tőled.

– Mi lenne az?

– Láttam, hogy neked is sikerült intelligens életet létrehoznod. Én nem értek a technológiátokhoz, az is elég nagy erőfeszítés, hogy veled beszélgetek.

– Persze – vágtam közbe –, szólok nekik.

Visszafordultam a gépemhez és nekiláttam kódolni, nincs veszteni való percem. Egy rövid üzenet fog lejátszódni mindenkinek a a fejében, mintha valaki beszélne hozzájuk.

„Kedves világlakók!

Én vagyok a világotok teremtője. Egy szomorú hírt kell közölnöm. Sajnos a világotoknak nagyjából fél órán belül vége lesz, használjátok ki a legjobb tudásotok szerint. És hogy miért?”

– Pontosan miért is kell leállítani a szimulációt? – kérdeztem, mire ő egy nagyot sóhajtott.

– Fogalmam sincs. Nekem is kívülről szóltak…

© 2017 100 történet - Powered by Wordpress / Theme based on Tabinikki / Social media buttons by Dreamstale.com